vasárnap, május 20, 2012
   
Text Size

Intelligens keresőmotor

IMF: nem érdemes a frankerősödés ellen küzdeni

A svájci jegybanknak belátható jövőn belül emelnie kellene alapkamatát - összegezték az IMF szakemberei a Napi Gazdaság információi alapján.A hitelek drágítását lehetővé teszi, hogy semmilyen gazdasági megrázkódtatás sem fenyegeti az országot, illetve hogy az erős nemzeti valuta ellenére határozott válság utáni fellendülés tapasztalható az országban, továbbá hogy bővül a belső kereslet, amit az alacsony kamatszint, a javuló foglalkoztatás és a növekvő bevándorlás is támogat.

 Az IMF ezzel az értékeléssel mintegy reagált az SNB legutóbbi döntésére, amelyben nem változtatott 0,25 százalékon álló alapkamatán. A bank döntéshozói a japán földrengés, illetve az eurózóna adósságválsága okozta bizonytalanságra hivatkoztak, ugyanakkor érvelésükből kimaradt a defláció veszélyének említése, és 1,5 százalékról 2-re emelték a GDP idei növekedésére adott előrejelzésüket.

Az IMF azt is ajánlja az SNB-nek, hogy tőkehelyzete erősítésére helyezze a hangsúlyt az osztalékfizetés helyett. A bank tavaly jelentős veszteségeket szenvedett el azon, hogy frankeladásokkal hiábavalóan igyekezett mérsékelni a hazai deviza erősödését. A Valutaalap szakértői szerint fel kell hagyni az ilyen akciókkal – a frank jelenleg ugyan történeti nézőpontból meglehetősen erős, ám ez sem fékezi az exportot, azaz ez az árfolyam összhangban van a svájci gazdaság alapjaival.

napi.hu

(2011.03.31.)
 

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia