Gazdasági válság
Már idén csökken a globális hiány
Tíz országból kilencben megindul a költségvetési hiány csökkenése a 2011-es év során - derül ki a Nemzetközi Valutaalap csütörtökön közzétett felméréséből. A Portfolio.hu online gazdasági újság írásában a felmérések alapján rávilágít arra, hogy a világ összesített költségvetési hiánya tavaly a globális GDP 6,75% volt, ez idén 6%-ra, míg jövőre 5%-ra csökkenhet. A vizsgált országok 60 százaléka jelezte, hogy 2010-ben országukban csökkenni fog az államháztartás hiánya, bár ez többnyire a javuló makrogazdasági helyzetnek köszönhető, vagyis annak, hogy az országok többsége idén kijött vagy kijön a recesszióból. A ciklikus komponensekkel módosított hiányszámok - vagyis, ha a GDP növekedésével nem számolunk -, a legtöbb országban azonban még inkább romlanak.
Ezzel szemben a 2011-es évre tekintve már a vizsgált fejlett országok 90 százaléka mondja azt, hogy a költségvetési hiány csökkenni fog, nem csak a növekedésből eredően, de strukturálisan is javul a deficithelyzet, legalább 1 százalékpontnyi GDP-arányos mértékben. Az eladósodottság pedig különösen a fejlett országokban jellemző probléma jelenleg, ahogy az alábbi ábrán is látható a GDP-arányos államadósság színtérképén.
Portfolio.hu online gazdasági újság