vasárnap, május 20, 2012
   
Text Size

Intelligens keresőmotor

Megvétózta a közrádió és –televízió összevonásáról szóló törvényt az államfő

Ivan Gašparovič köztársasági elnök nem írta alá a Szlovák Rádió és Szlovák Televízió összevonásáról szóló törvényt, így az újra a parlament elé kerül. A törvényhozás már megszavazta, hogy még ma 17 órakor újra napirendre tűzi a jogszabályt, és áttöri az elnöki vétót.Az államfő legfőbb kifogása, hogy a „rádiótévé” megalakításával csak a közmédium vezetője és tanácsának összetétele változik, mert nem rendelkezik az új törvény a médium biztonságos finanszírozásáról, nem határozza meg a közszolgálatiság feltételeit, a minimális közérdekű rádiós és televíziós műsorszolgáltatás kereteit. A jóváhagyott törvénynek más hibái is vannak. Azt tartalmazza, hogy a tanács tagjait a parlament választja meg és hívja vissza az SZK NT médiabizottsága által javasolt jelöltek sorából. Tanácstagjelöltet visszahívni nem lehet, tehát a szöveget pontosítani kell. Sokallja az elnök a vezérigazgatónak meghatározott fizetést is, amely az országos átlagkereset kilencszerese havonta (ugyanennyi jutalom lehetőségével). Véleménye szerint a nadrágszíj-meghúzás idején ekkora fizetést megszabni túlzás. Az államfő azt javasolja, hogy az újratárgyalást követően az ő javaslataival fogadják el a törvényt, s az csak 2011. április 1-jén lépjen életbe.

FM, gazdasag.sk

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia