A Szabadság és Szolidaritás pártja nem ért egyet az euróövezet vezetőinek döntésével a Görögországot megsegítő intézkedéseket illetően. Richard Sulík, a párt elnöke hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette, az intézkedések nem oldják meg a görögök problémáit, csak elodázzák azokat.
A Magyar Koalíció Pártja azt javasolja, át kell értékelni Szlovákia pozícióját az euróövezetben. A felelőtlen országokkal való szolidaritás nem lehet abszolút mértékű, mindenek feletti - véli Farkas Iván, a párt gazdasági és régiófejlesztési alelnöke.
Ivan Mikloš pénzügyminiszter másodszor terjesztette a kormány elé adó- és járulékreform-tervezetét. Ez esetben nem voltak gondjai, a kabinet támogatja a törvénytervezeteket. Amennyiben ezt a törvényhozás is megszavazza, kis mértékben emelkedik az alkalmazottak bére, a vállalkozók és a szerződésre dolgozók viszont nagyobb adó- és járulékterhekkel néznek szembe.
A szlovák vállalatok vezető menedzsereinek 80 százaléka úgy véli, Szlovákiában elterjedt jelenség a korrupció. Európai viszonylatban ez az arány - a Ernst & Young cég kutatása szerint - csak 62 százalék.
Csaknem négymillió eurót kell visszafizetnie Szlovákiának a pozsonyi repülőtér felújítására igényelt uniós támogatásból, mert azt nem rendeltetésszerűen használta fel. Az európai korrupcióellenes ügynökség (OLAF) már a 2005-ös első részletben túlszámlázást talált.