vasárnap, május 20, 2012
   
Text Size

Intelligens keresőmotor

Már ősszel életbe léphet a közvetlen értékesítés rendszere

Akár már idén ősszel bevezethetik a közvetlen őstermelői értékesítés rendszerét. „Új lehetőségeket kínál a termelőknek, a hazai alap- és feldolgozott agrártermékek pedig visszanyerhetik az őket megillető részesedést a szlovák piacon”, jelentette ki Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A készülő kormányrendelet ugyanis lehetvé teszi, hogy az őstermelők az általuk előállított élelmiszereket a jövőben közvetlenül is eladhassák éttermeknek, szállodáknak, közétkeztetési intézményeknek vagyis a végső fogyasztónak. Ráadásul a késztermékek mellett (sajt, lekvár, kolbász) nyers húst is forgalmazhatnak majd a gazdák. A farmról történő eladástól abban is különbözik az új rendszer, hogy nemcsak helyben, hanem távolabbi régiókban vagy akár a fővárosban is eladhatják termékeiket.
Három kategóriába sorolják majd a rendszerbe bekapcsolódó termelőket:

  • kistermelők, akik éves bevétele nem haladja meg a 2000 eurót;
  • vállalkozók legfeljebb évi 47 500 eurós bevétellel;
  • nagytermelők, akikre mennyiségi küszöb vonatkozik majd, havonta legfeljebb 16 nagyállat-egységnyi hústerméket értékesíthetnek (1 nagyállat-egység = 500 kg élőtömegű szarvasmarha).

A miniszter célja, hogy „a gazdák saját termékeiket árulják, ne pedig német, holland vagy dán sertésből készült szlovák szalámit”.
Feltehetően májusban a kabinet jóváhagyja a rendeletet, amit az unióban is el kell fogadtatni. Simon Zsolt miniszter azonban nem számít ellenvetésekre az unió részéről, hiszen az Európai Bizottság illetékes biztosa áprilisi szlovákiai látogatása alkalmával kijelentette, a unió támogatja a szlovák elképzelést.
A termelőket érintő másik kormányrendelet az ideiglenes vágóhidak kialakításának feltételeit szabja meg. Az állattartó gazda a higiéniai feltételek betartása és állat-egészségügyi szakemberek ellenőrzése mellett vághatja le a haszonállatokat. Az eddigi gyakorlattól eltérően nemcsak marhát, sertést, juhot és kecskét, hanem baromfit, nyulat és struccot is, a következő mennyiségben: szarvasmarha, sertés, juh és kecske - havonta 16 nagyállat-egységnyi, baromfi, nyúl – 350 darab, strucc – 20 darab.

FM, gazdasag.sk

(2011.05.03.)

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia