Az Európai Bizottság elfogadta Szlovákia kérelmét, és újabb három évvel meghosszabbította a külföldi természetes személyek termőföld-vásárlására vonatkozó moratóriumot. Az új tilalmi határidő 2014. április 30-án jár le. A földművelési miniszter, Simon Zsolt úgy kommentálta a döntést: csalódni kell azoknak, akik azt hitték, a határidő-módosító kérelem későbbi benyújtása miatt Szlovákia lekési a módosítást.
„Foglalkoztatottság – a gazdasági stabilitás kulcstényezője” – címmel tartottak kétnapos konferenciát Pozsonyban a munka-, szociális- és családügyi miniszter, Jozef Mihál védnöksége alatt. Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a mezőgazdasági foglalkoztatottság 2013 után várható alakulásával kapcsolatban elmondta: az agrárágazatban és erdészetben dolgozók száma évről-évre csökken, 2009-ben 65,3 ezren, vagyis a munkaképes lakosság mindössze 2,4 % dolgozott a mezőgazdaságban, az erdészet pedig fele annyi embernek ad munkát, mint 1990-ben.
Akár már idén ősszel bevezethetik a közvetlen őstermelői értékesítés rendszerét. „Új lehetőségeket kínál a termelőknek, a hazai alap- és feldolgozott agrártermékek pedig visszanyerhetik az őket megillető részesedést a szlovák piacon”, jelentette ki Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
A mezőgazdászok jövőre kritikus helyzetbe kerülhetnek, többségük az egyszerű túlélésért fog küzdeni, véli Farkas Iván a Szlovákiai Magyar Közgazdászok Társaságának alapító tagja. A gazdasági válságnak más ágazatok mellett a mezőgazdaságban is súlyos következményei voltak – az ágazat tavalyi vesztesége elérte a 103 millió €-t. Az idei szélsőséges időjárás súlyosbította a mezőgazdászok helyzetét tetemes, százmilliós károkat kellett elszenvedniük, véli Farkas.
Pálinkafőző turizmus indult Szlovákiából Magyarországra - számolt be adásában az MR1 - Kossuth Rádió . Ennek legfőbb oka a szerkesztő szerint az, hogy a határ magyar oldalán olcsóbban készíthető el a szesz, míg a szlovák adószabályok miatt több ezer illegális szeszfőzde működik Szlovákiában. Szlovákiában idén várhatóan csak feleannyi pálinkát főznek, mint a korábbi években. Az ország egyes területein tavasszal elfagyott a nyersanyag, máshol kevés és rossz minőségű a megtermett gyümölcs.