vasárnap, május 20, 2012
   
Text Size

Intelligens keresőmotor

Gázáremelés várható

Megfellebbezte az árszabályozási hivatal gázáremelési döntését a Szlovák Gázipari Rt. Indoklása elbírálásra az árszabályozási tanács elé került. Az új javaslat 13,4 százalékos lakossági és 14 százalékos hőszolgáltatói gázáremelést kér, amit az Rt. Közgyűlése is jóváhagyott. 

A fellebbezésben a nagyobb arányú áremelés indoklását támogatásukról biztosítják a gazdasági minisztérium által delegált képviselők is, akik szavazatukkal az 51 százalékos állami tulajdonrész nevében döntenek. A ártanács alelnöke, Radoslav Naništa a sajtóirodának azt mondta, nem tudja, mi motiválta az államot korábbi döntése felülbírálatára. „ Az árszabályozási hatóság az árelbíráló eljárást kénytelen volt leállítani, mert több törvényi feltétel nem teljesült benne. Hiányzott a közgyűlés egyetértése az előterjesztett árjavaslattal“ – mondta, mivel a gázművek állami részvényesei nem értettek egyet az áremeléssel. Az Árszabályozási Tanács mai ülésén megállapította, hogy az állam változtatott álláspontján, és hozzájárult a lakossági, illetve hőszolgáltatási célú vezetékes gáz 13,4, illetve 14 százalékos emeléséhez, tehát az rövidesen bekövetkezhet. Korábban az árszabályozási hatóság 4,47 százalékos áremelést engedélyezett a lakossági gáz, 6,12 százalékosat a hőszolgáltatási célú gáz esetében, 2011. január elsejei hatállyal.

FM, gazdasag.sk

(2011.01.26.)

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia