csütörtök, augusztus 06, 2020

Keresés

Aktuális híreink

A számítástechnikai szakemberek munkakilátásai a legbiztosabbak

3136Az IT-technológia területén tanuló vagy dolgozó fiatalok tartják leginkább biztosnak munkakilátásaikat a koronavírus-járvány kedvezőtlen munkaerőpiaci hatása ellenére, leginkább a szakképzésben tanuló fiatalok aggódnak, és a bölcsészek érzik magukat leginkább érintettnek – közölte országos reprezentatív felmérésének eredményét a Zyntern.com állásportál az MTI-vel.

Bővebben: A számítástechnikai szakemberek munkakilátásai a legbiztosabbak

A médiabizottság javasolja az RTVS pénzügyi átvilágítását

3135A kultúráért és médiáért felelős parlamenti bizottság szerint a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) esetében fennáll a hűtlen kezelés gyanúja. Kristián Čekovský (OĽaNO), a bizottság elnöke a keddi ülés után elmondta: erről tájékoztatni fogja a kormányt és a kulturális minisztériumot is, egyben indítványozza a pénzügyi átvilágítást a közszolgálati médiánál.

Bővebben: A médiabizottság javasolja az RTVS pénzügyi átvilágítását

Magyarország és Szlovákia együttműködése sikertörténetek sorozatává vált

3134Magyarország és Szlovákia együttműködése az elmúlt évben sikertörténetek sorozatává vált - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Richard Sulík szlovák miniszterelnök-helyettessel, gazdasági miniszterrel tartott közös, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Bővebben: Magyarország és Szlovákia együttműködése sikertörténetek sorozatává vált

Május 20-án jöhet az óvintézkedések enyhítésének a 4. fázisa

3133Várhatóan május 20-tól kezdődhet az új koronavírus terjedésével összefüggésben márciusban bevezetett korlátozások feloldásának új, immár negyedik szakasza – jelentette be Igor Matovič kormányfő egy vasárnapi tévéműsorban. Matovič a TA3 hírtelevízióban nyilatkozva a korlátozó intézkedések feloldásának folytatását a fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak viszonylag alacsony számával indokolta.

Bővebben: Május 20-án jöhet az óvintézkedések enyhítésének a 4. fázisa

Matovič: Határnyitás akkor lesz, ha a szomszédos országokban is javul a helyzet

3132Szlovákia abban az esetben nyithatja meg a határait, ha a szomszédos országokban is olyan kedvezően fog alakulni a járványhelyzet, mint nálunk. Ezt Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő jelentette ki, reagálva a külföldön élő szlovákokat képviselő szervezetek által előterjesztett indítványra. Ebben azt kérték, hogy a cseh és a szlovák kormány fokozatosan lazítsa a határok átlépésére vonatkozó korlátozásokat.

Bővebben: Matovič: Határnyitás akkor lesz, ha a szomszédos országokban is javul a helyzet

Szentmiklósi és óvári Pongrácz Kálmán és nyitrai Corgoň sör

3131Egy barátom minap a nyitrai temetőben sétálva fedezte fel a Pongrácz család sírboltját, ahol szentmiklósi és óvári Pongrácz Kálmán, felesége zolotnoki Zmertych Hedvig és fiuk, a ma híres szlovák festőként tisztelt szentmiklósi és óvári Pongrácz Károly nyugszanak. Érdekelt, hogy ki is volt Pongrácz Kálmán, így utánanéztem.

Bővebben: Szentmiklósi és óvári Pongrácz Kálmán és nyitrai Corgoň sör

Május 6-án egyszerre lép érvénybe az enyhítés 2. és 3. fázisa

3130Az óvintézkedések enyhítésével párhuzamosan intenzívebben fogják ellenőrizni a higiéniai előírások betartását. Továbbra is tilos nyilvános helyen találkozniuk olyan személyeknek, akik nem egy háztartásban élnek. A következő fázisba lépéshez a mozgó medián értékét 50-re szállították le. Ezt Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő jelentette ki hétfőn, miután tárgyalt a szakmai konzílium tagjaival.

Bővebben: Május 6-án egyszerre lép érvénybe az enyhítés 2. és 3. fázisa

Amennyiben bevétel nélkül maradtunk, SOS segélyért folyamodhatunk

3129Azok a polgárok, akik a koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradtak, támogatásért folyamodhatnak a Szlovák Köztársaság Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériumához. A kérelmezésre jogosultak köre ezáltal azokkal a személyekkel bővül, akik valamilyen oknál fogva nem jogosultak az Elsősegély (Prvá pomoc) projektből anyagi hozzájárulásra.

Bővebben: Amennyiben bevétel nélkül maradtunk, SOS segélyért folyamodhatunk

Mintegy százezren kérvényezték a bankoknál a törlesztőrészletek halasztását

3128Két hét alatt mintegy százezer hitelhalasztási kérvény érkezett a bankokhoz - tájékoztatott szerdán Vladimír Dvořáček, a jegybank pénzpiaci felügyeletének tagja.

Bővebben: Mintegy százezren kérvényezték a bankoknál a törlesztőrészletek halasztását

6. oldal / 287

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia