kedd, július 23, 2019

Keresés

Robotok foglalhatják el akár a munkahelyek egyharmadát Szlovákiában

2928Közép- és Kelet-Európát fenyegeti a leginkább, hogy a robotok betörnek a munkaerőpiacára, kiszorítva onnan az élő munkaerőt. A skandináv országokkal ellentétben, ahol a magas hozzáadott értékkel rendelkező munka végzése dominál, térségünkre az alacsonyan képzettséget igénylő munka végzése a jellemző.

A Robotizáció Nemzetközi Szervezte megállapította, hogy 2013 és 2017 között a robotok globális gyártása és értékesítése 114 százalékkal emelkedett. Előreláthatólag 2021-ig a robotpiac évente 14 százalékkal bővül. 2021-ben világviszonylatban már 600 ezer robotot fognak előállítani, ugyanakkor 2001-ben még csak 80 ezer volt az éves termelés.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint a robotizáció az elkövetkező években alapvetően megváltoztatja Szlovákia munkaerőpiacát, ennek köszönhetően a robotok foglalhatják el a munkahelyek egyharmadát.
Az elkövetkező 5-10 évben legkevésbé, mintegy 6 százalékban az északi országok lesznek kitéve a robotizáció hatásainak. Norvégiában például csak a jelenlegi munkapozíciók 6 százaléka van veszélyben – fejtette ki Lenka Buchlíková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője.

A leginkább érintett régiónk Nyugat-Szlovákia

A közép- és a kelet-európai munkaerőpiac a leginkább veszélyeztetett, mivel itt az alacsony hozzáadott értékkel rendelkező munka dominál.
Azokat a régiókat veszélyezteti kevésbé az automatizálás, ahol magasan képzett a munkaerő, a szolgáltatási szektorban nagyarányú a munkahelyek száma, s magas fokú a térség urbanizálása.

A munkapozíciók automatizálása térségenként is változó. Szlovákiában a legtöbb munkapozíció a nyugati országrészben érintett, azaz a jelenlegi helyek 40 százaléka.

Az OECD nem feltételezi, hogy kritikus helyzet állna elő a munkaerőpiacon, várakozása szerint inkább még több munkahely jön létre a jövőben. Ugyanakkor megszűnnek az alacsonyan képzett munkaerő által betölthető munkapozíciók. Több lesz a szofisztikáltabb munkahely, melyekre majd át kell képezni az alkalmazottakat. Ilyen lehet például a robotok kiszolgálása és kezelése.

„Nagyon sok tanulmány látott napvilágot, az OECD például azt feltételezi, hogy globálisan a jelenlegi munkapozíciók 14 százalékát foglalják el a robotok. Azonban egy másik tanulmány szerint a jelenlegi munkahelyek felét fogja érinteni a változás"– ismertette az elemző.

A számítógépes ismeretek fontossága

A szakemberek szerint nagyon lényeges lesz az, hogy az egyes országok hogyan készülnek fel a robotizáció elterjedésre. A digitális forradalom elsősorban az IK (információs és kommunikációs technológiák) területét érinti, az utóbbi tíz évben tízből négy munkahely ennek köszönhetően jött létre.

Az elkövetkező 10-20 évben az előrejelzések szerint Amerikai Egyesült Államokban a munkafeladatok 47 százalékát számítógépek és algoritmusok fogják végezni.

Ennek is köszönhető az, hogy a cégek a jövőben elsősorban a dolgozóik számítógépes ismereteire helyezik a hangsúlyt.

Az OECD felméréséből, mellyel a felnőtt lakosság számítógépes ismereteit kutatták, kiderült, hogy az OECD 28 tagországában, beleértve Szlovákiát is, az emberek 50 százaléka a számítógépek használatát illetően mindössze alapismeretekkel rendelkezik, vagyis tudásuk kimerül az e-mail küldésében és fogadásában, valamint az interneten történő szörfözésben.

(Aktuality.sk/Gazdaság.sk)
Illusztráció (Fotó: TASR/AP)

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia