szerda, november 14, 2018

Keresés

Januártól két gyermekgondozási segélyt is kaphatunk egyszerre

28812019 januárjától nagyobb változás vár a kisgyermekes családokra, két gyermekgondozási segélyt is kaphatnak ugyanis egyszerre, ami eddig nem volt lehetséges. Az újdonságnak köszönhetően akár 1300 euróval is növekedhet a családi költségvetés.

A munkaügyi tárca műhelyében készült törvénymódosítás, amelyet a parlament a múlt hét folyamán fogadott el, főleg ama házaspárok számára lesz érdekes, akiknek két kisgyermekük van, vagy a másodikat tervezik. Amíg eddig ugyanis az anya és az apa csak fokozatosan igényelhette a gyermekgondozási segélyt, a módosítás értelmében egyszerre is kaphatják azt.

„Fontos változtatás ez, elsősorban azért, mert az apukáknak megkönnyíti a gyermekgondozási segély szedésének betervezését, a családok számára pedig nem elhanyagolható anyagi hozadéka lehet" – fogalmazott az adó- és járulékszakértő független parlamenti képviselő, Jozef Mihál.

Jelenleg csak vagy az anya vagy az apa kaphatja a gyermekgondozási segélyt. Az anyukáknak 34 hétig van erre joguk, aminek a letelte után szülői hozzájárulást kapnak. Ám amíg a gyermekgondozási segély nagyjából a munkahelyen kapott nettö bérnek felel meg, a szülői hozzájárulás pontosan behatárolt, jövőre valamivel 220 euró felett lesz.

Az anyát a gyermekgondozásban az apa válthatja fel, akinek 28 hétig van joga a gyermekgondozási segélyre a gyermek hároméves koráig. Ha azonban az apa szedi a gyermekgondozási segélyt, az anya elveszíti a jogát a szülői hozzájárulásra.

A párhuzamos gyermekgondozás két kisgyermek esetében Mihál szerint lehetővé teszi, hogy a szülők hosszabb ideig kapják a szülői hozzájárulást. Jelenleg ugyanis, ha fokozatosan kapják a gyermekgondozási segélyt a szülők, az anya 8 hónapig, az apa 6 hónapig, a szülői hozzájárulásra együtt nincs joguk 14 hónapig. „2019-től azonban már párhuzamosan megkaphatják a gyermekgondozási segélyt – az anya az újszülöttre, az apa az idősebb gyerekre. A szülői hozzájárulásra így nemcsak 8 hónapig lesz joguk. A további hat hónapra a szülői hozzájáruláson így még összesen 1300 euróval is növelhetik a családi költségvetést" – fűzte hozzá a volt miniszter.

A munkaügyi tárca a módosítástól azt reméli, hogy több apuka marad otthon a gyermekét gondozni. Tavaly 68 ezer szülő kapott gyermekgondozási segélyt, ebből 6,5 ezer volt az apa. Jelenleg a gyermekgondozási segély maximális havi összege 1394,30 euró, jövőre ez az összeg 1458,50 euró lesz. A szülői hozzájárulás, amit a szülő a gyerek 3 éves korág szedhet, ebben az évben 214,70 euró, jövő januártól 220,70 euró lesz.

(Pluska.sk/Gazdaság.sk)

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia