csütörtök, december 13, 2018

Keresés

A ZF Slovakia Rt. megnyitotta ipolysági üzemegységét

2786Ünnepélyes szalagátvágással október 9-én adták át a nagyszombati székhelyű ZF Slovakia Rt. ipolysági üzemegységét. A megnyitó szónokai egyöntetűen a térség legjelentősebb beruházásának és munkahely-teremtésének nevezték az üzemet.

Dr. Peter Doll, a ZF Slovakia vezérigazgatója elsőként a német cégcsoport szlovákiai megtelepedéséről szólt. Mint elmondta, 1993 óta vannak jelen a szlovákiai gépiparban, jelenleg több mint négyezer alkalmazottat foglalkoztatnak Nagyszombatban, Léván, valamint Ipolyságon. Gyetván és Komáromban további üzemek beindítását tervezik. Az elmúlt évek alatt mintegy hatszázmilliós bevételük volt.
Dr. Dietmar Weigh, a ZF Slovakia Rt. alelnöke megjegyezte, hosszú és fáradságos munka eredménye a mai ünnepélyes átadás. „2015-ben kezdtük az együttműködést Ipolysággal. Az első időszakban toborzó irodát nyitottunk a városban, s a lévai üzemünkbe szállítottuk az itteni alkalmazottakat" – emlékezett vissza a kezdetekre. Hozzátette: már ekkor láttuk a munkaerő-potenciált a városban és a közeli térségben, valamint a polgármester nyitottságát és támogatását az ipolysági üzemegység létesítése iránt. Mint kifejtette, a nemzetközi cégcsoport szlovákiai leányvállalata szorosan együttműködik a térség államaival, s azok egyes vállalataival. A tervezett bővítés zökkenőmentesen zajlott le, ehhez nélkülözhetetlen volt a példaértékű együttműködés – emelte ki ünnepi beszédében a társaság alelnöke.

Csenger Tibor, Nyitra Megye Önkormányzatának alelnöke és Štefan Gregor, Ipolyság polgármestere (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Nyitra megye déli régiója gazdasági megerősítésének egyik pilléreként jellemezte a most átadott üzemet Csenger Tibor, a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke. Kihangsúlyozta, hogy a munkahelyteremtés hozzájárul a térség dinamikus fejlődéséhez, a pozitív demográfiai változásokhoz. „Reményt ad a helybeli jobb megélhetéshez, támogatva a szülőföldön maradást" – fogalmazott Csenger Tibor.

Štefan Gregor, Ipolyság polgármestere a város története egyik meghatározó alkalmának nevezte a mai átadót. Elmondta, a cégcsoport a gazdasági–ipari feladataik mellett szervesen bekapcsolódott a helyi társadalmi életbe is. Számtalan kulturális eseményt támogatott, tanintézmények felszereltségét segítette, s legutóbb új buszmegállókat létesített a városban. „Baráti légkört teremtenek a munkahelyen, ami példaértékű a térségünkben. Remek az együttműködésünk a cégcsoporttal" – summázta gondolatait a város első embere.

Mint már arról beszámoltunk, az autóalkatrészeket gyártó német cég ipolysági egységének alapkőletételére 2017 szeptemberében került sor a város északi peremterületén. A négyhektárnyi területen rekordgyorsasággal, kevesebb mint tíz hónap alatt építették fel a tízezer négyzetméter alapterületű létesítményt. Az üzemegység megépítésének értéke megközelítette a 12,5 millió eurót.
Jelenleg valamivel több mint száz alkalmazottja van az üzemnek. A nyár második felétől dolgoznak a ipolysági üzemegységben. Négyszáz munkahely kialakításával számolnak, fokozatosan bővítik a munkaerőállományt.

A létesítményben a tervek szerint közel kéttucatnyi gyártósor fog működni. Pillanatnyilag tíz gyártósor üzemel, emellett további tíz egységet Léváról hoznak át a közeljövőben. Ugyanakkor olyan egységek is vannak, amelyeknek legyártása folyamatban van Németországban.
„Az üzem megnyitása történelmi jelentőséggel bír városunk életében. Négy-öt év múlva tapasztaljuk meg a pozitív hozadékát. A megtelepedéssel Ipolyságnak és környékének ad lehetőséget a fejlődésre" – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Štefan Gregor.

Az üzemegységben jelenleg két műszakban dolgoznak, és különféle autómárkák lengéscsillapítóit gyártják, korszerű és új technológiákat alkalmazva. A további gyártósorok beszerelését követően újabb munkaerő-toborzás kezdődik. A végső munkaerőlétszám meghaladja majd a négyszáz főt.

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia