szombat, május 26, 2018

Keresés

Zselíz és Bécs közötti kapcsolatépítés Sacher-vonalon

2568

A zselízi Sacher Polgári Társulás a Sacher-kultusz kiépítése és ápolása céljából alakult 2016-ban. Franz Sachert, a méltán híres torta megalkotóját ugyanis erős szálak kötik a felvidéki kisvároshoz.

Ugyan csak pár évet élt itt, de egyetlen fia, a későbbi hotelalapító, Edvárd történetesen Zselízen látta meg a napvilágot azon idő alatt, amikor édesapja szakácsként az Esterházy-kastélyban szolgált. A tortának és luxusszállodának köszönhetően a Sacher név mára világhírűvé vált.

A társulás alapítói a kapcsolatfelvételt követően meglátogatták a Monarchia egykori fővárosának szívében álló neves intézményt. A küldöttség a legmagasabb szintű fogadtatásban részesült: a vendégeket a szállodalánc társtulajdonosa, Alexandra Winkler és vezérigazgatója, Reiner Heilmann fogadta.

Az idén átadott Sacher Eck impozáns tárgyalójában a zselízi delegáció bemutatta eddigi munkásságát, célkitűzéseit, elképzeléseit. A felek megosztották egymással a Franzról és Edvárdról szerzett ismereteiket, megbeszélték a témával kapcsolatos együttműködés lehetőségeit, majd a társulás tagjai meghívták a szálló képviselőit egy zselízi látogatásra is, amit készséggel elfogadtak.

A tárgyalás végén a vendégek a szállodaalapító szülőházáról készült bekeretezett képpel kedveskedtek vendéglátóiknak. A képet egy zselízi helyi termékekből összeállított ajándékcsomag is kiegészítette, melyben a Palík Pincészet és a Jókai Méhészet különlegességein keresztül jelent meg Zselíz zamata.

„Korábban is voltak már zselízi próbálkozások a Sacher Hotellel való kapcsolatfelvételre, de egyik sem jutott komolyabb eredményre. Jelentős lépésnek tartom, hogy most ilyen szintig sikerült eljutnunk, hiszen a szálloda társtulajdonosa és csúcsvezetése nyitott felénk. Abszolút pozitívnak ítélem meg a tárgyalást, amelyet egy nemzetközileg elismert hotel vezető képviselőivel folytathattunk. Bízunk benne, hogy miután ők is ellátogatnak hozzánk, felmerülnek olyan lehetőségek, amelyek a zselízi Sacher-kultusz felvirágoztatását és egyben Zselíz város presztízsét is növelik majd" – nyilatkozta a társulás elnöke, Sárai András.

A tervek szerint az illusztris vendégek Zselíz legattraktívabb eseménye, az Országos Népművészeti Fesztivál idején tesznek majd látogatást a Garam mentén. Bár a népművészetnek nem sok köze van Sacherékhoz, de az Esterházy-park, a kastély és a tőszomszédságában lévő Sacher-ház ilyenkor mutatja legvonzóbb arcát, hiszen többezer látogató zsongja be e varázslatos teret.

Vitathatatlan, hogy Zselíz számára a Sacher-kapcsolat óriási értéket jelent, melyet eddig nem eléggé aknáztak ki. A mostani folyamatok remélhetőleg immár meghozzák a szükséges áttörést és turisztikailag is pozitívumokat eredményeznek majd a kisváros részére.

Fotó: Csonka Ákos

 

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia