csütörtök, december 13, 2018

Keresés

Még dinamikusabbá tehetők a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok

2562Összesen több mint 5 milliárd forint értékű üzletkötések valósultak meg a Kárpát-medencei térségben a Magyar Nemzeti Kereskedőház szakmai közreműködésével. A sikeres ügyletekből Erdély és a Felvidék kiemelkedő arányban – 2,7 milliárd, illetve csaknem 1 milliárd forint értékben – részesedik.

Több mint 5,2 milliárd forint értékű üzletkötés jött létre a Magyar Nemzeti Kereskedőház Közép-európai Irodahálózatának köszönhetően. Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója szerint az elkövetkezendő időszakban még dinamikusabbá tehetők a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok, köszönhetően elsősorban a magyar kormány által meghirdetett Gazdaságfejlesztési Programoknak.

A magyar vállalkozások számára az elsődleges exportpiacot a környező országok jelentik – tekintettel a földrajzi közelségre, a hasonló gazdasági, üzleti és jogi környezetre. Mindez az exportszámokban is visszatükröződik, hiszen a teljes magyar export mintegy egynegyede irányul a szomszédos országokba.

Exportsikerek a mezőgazdaságban

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) 22 közép-európai irodájának köszönhetően, a kárpát-medencei térségbe exportáló partnerei 2017-ben több mint 2,1 milliárd forintértékű konkrét üzleti lehetőséget realizáltak, míg az első képviselet megnyitása óta ez a szám összességében meghaladja az 5 milliárd forintot.

Tekintettel a területi és klimatikus adottságokra, a magyar vállalkozások elsősorban a mezőgazdasághoz kapcsolódóan értek el kiemelkedő exportsikereket, azonban számos együttműködést kialakítottak az építőipar, a könnyűipar, valamint a különböző innovatív technológiai megoldások területén is.

„Az irodahálózat létjogosultságát kiválóan mutatja, hogy az első külképviselet megnyitása óta a sikeres üzletkötések mellett közel 200 szakmai programot, és 8, a régióban rejlő üzleti lehetőségeket bemutató roadshowt szerveztünk. Ezen túlmenően pedig kiállítási lehetőséget biztosítottunk Közép-Európa valamennyi meghatározó szakkiállításán, vásárán partnereink számára, amely kiszélesítette az együttműködések körét mind az anyaországi, mind a külhoni vállalkozók között, teret adva a további exportsikereknek" – fogalmazott Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

Figyelembe véve a sikeres ügyletek számát és értékét, Felvidék és Erdély magasan kiemelkedik az egyes régiókat tekintve, hiszen az első erdélyi képviselet megnyitása óta több mint 2,7 milliárd forintértékben kötöttek üzletet magyar vállalkozások, míg ez az érték Felvidéken megközelíti az 1 milliárd forintot.

MNKH és a Kárpát-medencei Gazdasági Térség

A Kereskedőház egyik legfőbb célkitűzése, hogy fokozza Magyarország és a régió országai közti gazdasági kapcsolatokat, és dinamizálja a határokon átívelő magyar-magyar üzleti és gazdasági együttműködéseket. E cél elérése érdekében az MNKH 22 regionális irodát nyitott a szomszédos országok magyarlakta területein, illetve Lengyelországban.
A Kereskedőház külképviseleti irodái mára mintegy 4000 külhoni vállalkozással alakítottak ki napi szintű szakmai együttműködést, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a magyar árualap további bővítéséhez, a kiajánlható termék és szolgáltatási paletta kiszélesítéséhez.
Széleskörű szolgáltatási portfólió

Az MNKH szolgáltatási portfóliójának jelentős részét elérhetővé tette a határon túli partnerei számára, többek között az üzleti lehetőségek és nemzetközi partnerek felkutatását, a szakkiállításokon történő cégképviseletet, a kiállításokra felkészítő és külkereskedelem-technikai tréningeket, üzletemberi találkozók és tárgyalások szervezését, vagy éppen a célországokra vonatkozó naprakész gazdasági-, jogi- és piaci információk biztosítását.

„Egy vállalkozás folyamatos külpiaci jelenlétéhez gyakran elengedhetetlen egy helyi telephely vagy leányvállalat alapítása, a termelési folyamatok kiszervezésének lehetővé tétele. Partnereink ilyen irányú törekvéseit irodahálózatunk is segíti, többek között telephely felkutatással, vállalatalapításhoz szükséges információk biztosításával, illetve az adott ország pénzügyi és pályázati rendszerének ismertetésével. A képviseletek aktív szakmai közreműködésével 2017-ben több mint 150 millió forint értékű konkrét tőkekihelyezés valósult meg a régióban" – emelte ki Oláh Zsanett.

„Tekintettel arra, hogy a szakmai rendezvények kiváló lehetőséget teremtenek a magyar vállalkozások számára a versenytársak feltérképezésére, a fogyasztói trendek megismerésére, széles kapcsolatrendszer kiépítésére, vagy éppen konkrét üzleti tárgyalások lefolytatására, kiemelten kezeljük a regionális kiállításokon és vásárokon való hangsúlyos magyar jelenlét biztosítását is. Ennek jegyében az idei esztendőben terveink szerint ismételten elérhetővé tesszük partnereink számára a régió legjelentősebb szakkiállításait, vásárait, amelyek kiegészülnek a 22 közép-európai irodánk által szervezett szakmai konferenciákkal, üzletember találkozókkal és fórumokkal" – tette hozzá Oláh Zsanett.

Fókuszban a Gazdaságfejlesztési Programok

A Kereskedőház kiemelt feladata a Magyar Kormány által meghirdetett Gazdaságfejlesztési Programok hatékony felhasználáshoz szükséges szakmai háttér biztosítása pályázati tanácsadás, valamint képzések révén. Ennek részeként a Kereskedőház kiterjesztette képzési tevékenységét a határon túli magyarlakta területekre is. Az eddig négy alkalommal megtartott MNKH Exportakadémiát összesen több mint 200 határon túli magyar vállalkozó és cégvezető végezte el, akik a képzések során átfogó tájékoztatást kaptak a

Gazdaságfejlesztési Programok elért eredményeiről és aktualitásairól, a sikeres marketing- és üzleti stratégia kialakításáról, illetve az exporttevékenység során felmerülő kihívásokról és azok lehetséges megoldásairól.

A vezérigazgató hangsúlyozta, 2018-ban is folytatódik a nagysikerű képzési sorozat, a határon túli Exportakadémia. Ezen túlmenően az MNKH 2017-ben elindította a pályázati programok keretében elérhető eszközök, valamint szállítók bemutatását biztosító Kárpát-medencei Minősített Szállítói Adatbázist. Az online felületen keresztül a pályázók megtekinthetik a Gazdaságfejlesztési Programok keretében lehívható gépeket, berendezéseket és eszközöket, míg a gyártók számára lehetőség nyílik az eszközök hivatalos minősítésére, illetve értékesítésére.

MNKH/Gazdaság.sk

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia