szombat, augusztus 24, 2019

Keresés

Rögös út a konszolidáció felé

Ivan Mikloš és Jozef Mihál nemrégiben nyilvánosságra hozott javaslatai felháborodást váltottak ki minden szinten, a koalíciós társak meglepődtek a terveken, a munkáltatók, vállalkozók képviselői felemelték a szavukat, civil szervezetek fejezték ki nemtetszésüket, és így tovább. Más szóval, pontosan az történt, amire számítani lehetett, és amire valószínűleg a két miniszter fel is volt készülve. Elindultak a tárgyalások a javaslatokkal kapcsolatban, nem tudhatjuk még, mi az, ami megvalósul végül, de bárhogy is alakul, egy biztos: a költségvetési hiányt csökkenteni kell.Naiv, aki azt hiszi, ezt lehetséges megtenni úgy, hogy megszüntetjük az adózásban és járulékfizetési rendszerben található kivételeket, közben pedig ugyanezeket a terheket olyan mértékben csökkentjük, hogy az embereknek ne kelljen többet fizetniük, mint eddig. Ha növeljük az állami bevételeket 440 millióval a kivételek megszüntetésével, majd egy vonással meg is válunk 440 millió eurótól azzal, hogy csökkentjük az adót és a járulékokat, az eredmény nulla euró. A matek nem enged. Multiplikatív hatásokra támaszkodni ilyen törékeny gazdasági helyzetben pedig felelőtlenség.

A tiltakozások a tervezett változtatásokkal szemben természetesek, nem is fog közülük minden megvalósulni. A miniszterek ezt jól tudják, így hagytak maguknak mozgásteret ami a javaslatokat illeti. Egy megszorítócsomag mindenképpen tárgyalások eredménye, ezért fontos a felek kiinduló pozíciója a tárgyalások elején és a két pozíció közötti mozgástér. Hasonlóképpen, mint amikor valaki a piacon alkudozik. Ha az eladó 20 eurót kér az áruért, mi pedig 15 eurós vételárat akarunk kiharcolni, jobb, ha még 15 eurónál is kevesebbet mondunk legelőször, például 10-et. Csak így van esélyünk, hogy kiharcoljuk a kívánt 15 eurós árat.

Az állami bevételek növelését célzó javaslatok átpaszírozása a közvéleményen és a parlamenten is hasonló módon működik. Ha a miniszterek teszem azt 100 millió eurót akarnak az államkasszába szerezni egy változtatással, jobb, ha kicsit túldimenzionálják... és javasolnak egy megoldást 200 millió euróra, hogy a tárgyalások végére is megmaradjon a 100 millió. Tudom, ez így nagyon le van egyszerűsítve, de attól még igaz. Mikloš és Mihál előálltak közel egy tucat változtatással, amelyek közül néhányról a tárgyalások során bizonyára kénytelenek lesznek lemondani. Tegyük fel, hogy a javaslatok 70-80 százaléka megvalósul, és ha nem is 440 millió eurót, de közel 400-at sikerül is ezáltal szerezni az államkasszába. Az már szép összeg és a miniszterek újból összedughatják a fejüket a következő javaslatcsomag összeállítására. Merthogy biztos vagyok benne, itt nem állnak meg. Van még mit tenni, más módon is meg lehet fogni a pénzt akár a bevételi akár a kiadási oldalon. Életképes javaslat például a forgalmi adó egységesítése és/vagy növelése 1-2 százalékkal, amely szintén komoly bevételnövekedést eredményezne, akár félmilliárd eurót is.

A kiadási oldalon a minisztériumok folyó- és bérkiadásainak 10 százalékos csökkentése egyértelműen kiszámítható, és jelentős megtakarítást eredményezhet, tessék belevágni hölgyeim-uraim, és kezdeni a spórolást a miniszteri, államfői, képviselői szinteken. Ha a politikusok saját magukon kezdik el a megszorításokat, azzal példát mutatnak és joguk lesz spórolni rajtunk is.

Más kérdés például, hogy a korrupció ígért visszaszorításával, a közbeszerzési eljárások átláthatóbbá tételével, a szerződések kötelező nyilvánosságra hozatalával mekkora összegeket lehet megspórolni. Nem tudom, meg lehet-e ezt saccolni, de feltételezhetően kőkemény eurómilliók tűntek el ilyen módon is az állami költségvetésből.

Hiába minden igyekezet és tiltakozás, az ország pénzügyeit rendbe kell szedni mihamarabb, hogy az ország a természetes növekedés útjára állhasson. Az állami költekezés folytonos növelésével nem érhető el ugyanis tartós gazdasági növekedés – ez már bebizonyosodott, például Japán esetében is.

A hiány fedezésére idén ősszel 5 milliárd euró értékben kell a kormánynak államkötvényeket kibocsátania, és ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Hiába állt a Fico-kormány rendelkezésére 25 milliárd euróval több, mint amennyivel Dzurindáék gazdálkodhattak az előző 4 éves ciklusban, hiába nőttek az állami kiadások kétszer gyorsabban, mint az unióban átlagosan, tartós gazdasági növekedést előidéző intézkedésekre nem futotta. Ez a rengeteg pénz elfolyt az állami intézmények és vállalatok, vállalkozói körök és értelmetlen populista intézkedések útvesztőjében. Radičováék tehát jobb, ha minél hamarabb megegyeznek és ráncba szedik az ország pénzügyeit, mert lesz még mit tenniük azután is, hogy a fenntartható, stabil növekedés útjára kerüljön az ország.

Hlubik Attila

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia