Pályázat
Pályázati felhívás egyetemisták, főiskolások és fiatal kutatók részére
A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) és a Pálfi István Régiófejlesztési Alapítványpályázatot hirdet a felsőoktatási intézmények hallgatói, doktoranduszai, valamint 35 évnél fiatalabb kutatók számára Határtalan Európa – határon átnyúló kapcsolatok témakörben. A pályázaton magyarországi vagy a környező országokban (Ausztria, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna) tanuló, kutató fiatalok vehetnek részt, egy-egy pályaművel.
A pályázat célja olyan, színvonalas tanulmányok elkészíttetése, amelyek alapjául szolgálhatnak valamely határ menti térség későbbi közös fejlesztésének. Fontos azonban a gyakorlati alkalmazhatóság, tehát hogy a dolgozat eredményeit fel lehessen használni konkrét határ menti fejlesztésekhez. A pályázaton magyar vagy angol nyelven elkészített pályaművekkel lehet részt venni. A pályázóknak a határon átnyúló együttműködések, határon átnyúló fejlesztések témakörében kell egy dolgozatot elkészíteni, amelynek hossza legalább 40 000 leütés (szóközzel együtt).
A pályázatot egy kinyomtatott példányban, és digitális formátumban is be kell nyújtani a CESCI címeire:
Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata
1067 Budapest, Teréz krt. 13.
e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Postára adás határideje: 2011. június 1.
A legsikeresebb pályaműveket a szakmai elbírálást követően a kiírók pénzbeli jutalomban részesítik.
A pénzjutalmak összege:
I. díj: 300 000 Ft
II. díj: 200 000 Ft
III. díj: 100 000 Ft.
A részletes pályázati felhivás letölthető a
http://www.cesci-net.eu/tiny_mce/uploaded/Palfi2011_hu.pdf oldalról.
További információ kérhető a CESCI-nél:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Kapcsolattartó: Csetnek Tímea irodavezető
Tel.: +361/32-12345
Mobil: +3620/355-6540
gazdasag.sk
(2011.03.03.)