Közös siker
A Pons Danubii EGTC
A Pons Danubii EGTC hivatalos bejegyzésére 2010. december 16–án került sor, tagjai Magyarországról Komárom, Tata, Kisbér, Szlovákiából pedig Révkomárom, Gúta és Ógyalla. A Pons Danubii EGTC Társulás a 17. hivatalosan bejegyzett Csoportosulás az Európai Unióban és célja a megkülönböztetés-mentesség: a helyi szereplők a határon belül és a határ két oldalán ugyanazon lehetőségekkel bírjanak.
A Csoportosulás az Európai Unió társfinanszírozásában, területi együttműködésben megvalósuló programok végrehajtása révén, a Csoportosulás jogi személyiségének előnyeit kiaknázva, a meghatározott települések közigazgatási határain belül lehetővé tegye és előmozdítsa a gazdasági és társadalmi kohézió elősegítését, megerősítését.
A Csoportosulás konkrét céljai:
a) határ menti kohézió létrehozása a Csoportosulás egész területén;
b) projektek végrehajtása a közös stratégiai fejlesztések érdekében;
c) a Csoportosulás tagtelepüléseinek területén élő polgárok mindennapi életének megkönnyítése.
A Csoportosulás feladatai:
A területi együttműködés keretein belül identifikálni, propagálni és végrehajtani a következő területeken létrejövő programokat, projekteket és közös akciókat:
- közlekedés,
- gazdaság,
- idegenforgalom,
- energetika, a megújuló energiaforrásokra való irányultsággal,
- kultúra,
- élet – környezet,
- humán erőforrás, oktatás, ezen belül szoros együttműködés a tercináris oktatás területén,
- a közintézmények együttműködése, ezen belül szakemberek cseréje,
- sport,
- egészségügy,
- katasztrófavédelem.
Tevékenységek:
Februárban projekt-előkészítő workshopok megrendezésére került sor, melyek eredményeképpen a Pons Danubii EGTC 3 pályázatot nyújtott be a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében: az érintett városok vízrendezési terveinek elkészítésére, egy vállalkozói információs rendszer kialakítására, valamint a helyi televíziók közötti szakmai együttműködés elindítására.
A Pons Danubii EGTC április 20.-ával kezdődően rendszeresen szakbizottsági ülések megvalósítását tervezi.
8 szakbizottságot hozott létre különféle területeken:
- Idegenfogalom és turizmus
- Oktatás és szakképzés
- Egészségügy
- Városfejlesztés és infrastruktúra (kerékpárutak)
- Környezetvédelem
- Média és információs technológia
- Gazdaság, iparfejlesztés, kis- és középvállakozások támogatása
- Kultúra, sport és civil szervezetek
A szakbizottsági üléseket 6 városban rendezi majd meg (Komárom, Tata, Kisbér, Komárno, Hurbanovo, Kolárovo), melyek célja elsősorban a fejlesztési terv összeállításához szükséges információk beszerzése, a jelenlegi helyzet felmérése, az igények és hiányok megállapítása az egyes szakterületeken.
A szakbizottságok megszervezését és lebonyolítását a Pons Danubii EGTC munkaszervezete végzi a tagvárosokkal való szoros együttműködésben. A szakbizottsági ülések lebonyolításának helyszínét az egyes városok szolgáltatják.
A szakbizottságok feladatai:
- Szakmai tapasztalatokat, ötleteket gyűjteni a fejlesztési terv kidolgozásához
- Felmérni a jelenlegi helyzetet az egyes területeken és javaslatokat adni
- Irányelveket meghatározni
- A fejlesztési terv elkészítéséért a Pons Danubii EGTC munkaszervezete a felelős
- Szakmai tapasztalat, ötletek, vélemények a szakbizottsági ülések témáival kapcsolatban
cesci-net.eu
(2011.05.06.)