vasárnap, május 20, 2012
   
Text Size

Intelligens keresőmotor

Együttműködés határok nélkül - Lábatlan és Karva között

A Komárom–Esztergom-megyei Lábatlanon tartották meg az „Együttműködés határok nélkül – Partnerség a jobb határátkelés érdekében“ megnevezésű eredményes európai uniós pályázat nyitókonferenciáját - adja hírül a Felvidék Ma portál. A két település négy éve üzembe helyezett egy motoros hajót, amely a Duna túloldalára, Lábatlanra, illetve Karvára szállítja a két térség polgárait. "Az eredményes pályázatnak köszönhetően mindkét parton megépülhet a korszerű kikötő, amely a már közlekedő hajók, kompok és nagy kapacitású turistahajók számára biztosít kikötési lehetőséget.A pontonkikötőkön elhelyezik a pénztárt, várótermet és a szociális helyiségeket" - tájékoztatott a konferencián részt vevő Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke. A vendégeket Dinnyés István, Lábatlan város polgármestere köszöntötte, majd Duka Gábor, Karva község polgármestere ecsetelte az EU támogatását elnyert pályázat jelentőségét. A nyitókonferencián megjelent Dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési minisztérium államtitkára, valamint a szomszédos települések polgármesterei is. A kivitelezés tervezői, Árvay Miklós és Komjáthy László a konferencia résztvevőinek részletesen bemutatták a Duna mindkét partjára tervezett kikötőket. Spányik Gábor, a MAHART Log ügyvezetője, a Dunahajózási vállalat jelenéről és jövőjéről, Dr. Rechnitzer János, a Széchenyi István Egyetem professzora a Duna stratégiáról, Teller Péter, a Gerecse bortársaság elnöke, a borturizmusról tartott előadást. Bemutatkozott az Ister-Granum Eurorégió és EGTC, valamint a résztvevők előadást hallhattak a kerékpárturizmusról. Az előadásokat szabad eszmecsere követte.

 

FM, gazdasag.sk

(2011.01.22.)

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia