Európai Unió
Egységesül a vasúti jegyfoglalás az EU-ban
Új rendeletet adott ki az Európai Bizottság május 5-én, amely egyszerűbbé teszi a vonattal utazók számára a jegyvásárlást és az utazás megtervezését. Az unió szeretné versenyképesebbé tenni a vasúti közlekedést a légivel szemben - közli az EurActiv portál.
Az Európában vonattal utazók az Unió 27 tagállamának legkülönfélébb rendszereivel találkoznak, amikor az utazásukat akarják megtervezni, ezzel szemben a repülőjegy vásárlás jóval egyszerűbb és könnyebb. A tegnap kiadott új uniós szabályozás szerint a jegyfoglalást és a menetjegyeken feltüntetett adatokat egységesítik, ezzel pedig lehetővé teszik az egyes vasúti vállalatok, valamint a menetjegy-értékesítők között információk cseréjét.
„Ha komolyan azt szeretnénk, hogy az emberek vonattal utazzanak, különösen pedig azt, hogy a vasút versenyezni tudjon a légi közlekedés hosszabb távolságokon is, akkor a vonattal utazóknak biztosítanunk kell a légitársaságokéhoz hasonló zökkenőmentes tervezést, valamint jegyajánlatokat” - mondta Siim Kallas, közlekedésért felelős európai biztos. „A jövőben olyan könnyűvé akarjuk tenni a vonatjegy vásárlását Barcelonából Brüsszelbe, vagy Berlinből Pozsonyba, mint amilyen egyszerű egy ugyanilyen repülőjáratot lefoglalni” - tette hozzá Kallas.
Ennek megvalósulásához azonban arra van szükség, hogy a vasúti társaságok nyilvánossá tegyék a menetrendkészítést, egymás között pedig megosszák a viteldíjakról szóló információkat. „Ez azt jelenti, hogy az alapvető foglalási és jegykiállítási információk átjárhatóak lesznek, a vasúti vállalatok, valamint a menetjegy-értékesítők pedig egymás között cserélhetik ezeket az egész EU-ban” - magyarázta a biztos közleményében.
EurActiv
(2011.05.09.)