vasárnap, május 20, 2012
   
Text Size

Intelligens keresőmotor

Japán is beszáll az euróövezet megmentésébe

A japán kormány ígéretet tett arra, hogy januárban eurózónás kötvényeket vásárol, demonstrálva az európai adósságválsággal kapcsolatos támogatását - írja a Reutersre hivtkozva a Napi Gazdaság. A kérdést Portugália helyzete hozta ismét előtérbe, az ország pénzügyminisztere, Fernando Teixeira dos Santos úgy nyilatkozott, hogy a kormány mindent megtesz a "megalázó" IMF/EU pénzügyi mentőöv igénybevételének elkerülésére - amit Görögország és Írország már korábban megkapott. Ennek ellenére a portugál jegybanki tanács egyik tagja szerint az ország jobban tenné, ha nemzetközi finanszírozási források után nézne. A japán pénzügyminiszter szerint az ország eurótartalékai terhére a hónapban kibocsátott AAA-besorolású eurózónás kötvények 20 százalékát vásárolná fel. Korábban Kína is hasonló kijelentést tett: eszerint az ország fenntartotta szándékát a spanyol állampapírok jegyzésére. A lépés elemzők szerint jelzi Tokió aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy a krízis milyen hatással lehet az ország exportvezérelt gazdaságára, illetve felfogható saját globális szerepe megerősítésének szándékaként is.

 

napi.hu

(2010.január 12.)
 

Minden jog fenntartva, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, 2010
A honlap a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. támogatásával készült. Created: namedia