Mintegy két és fél éve váltunk az euróövezet tagjává. Szó szerint öt perccel tizenkettő előtt, hiszen a pénzügyi válság viszontagságaitól az mentett meg bennünket, hogy 2009 januárjában bevezettük az eurót. Gondoljunk csak Magyarországra, Csehországra vagy Lengyelországra, ahol a forint, a korona és a zloty mélyrepülésbe kezdett, bedőlt a jelzáloghitelek jelentős része, nem beszélve a svájci frank alapon felvett hitelekről Magyarországon.
Szlovákia az euró védőszárnya alatt mindettől mentesült. A pénzügyi válságot követő gazdasági válság egyik velejárója azonban az volt, hogy jelentősen lecsökkent a kis-határmenti forgalom keretében a határmenti éttermek, boltok, benzinkutak és bevásárlóközpontok forgalma, a szomszédos országok fogyasztói elmaradtak, az eurónak köszönhetően számukra drága országgá váltunk.
Majd bekövetkezett az euróövezeti tagságunk árnyoldala, ki kellett volna vennünk részünket a bajba jutott Görögország megsegítéséből. Szlovákia egyedüliként nem járult hozzá, talán elsőként szegte meg az Európai unió egyik alapelvét, az oly sokszor alkalmazott szolidaritás elvet. Szlovákia igénybe vette az EU ilyen jellegű támogatását több ízben, gondoljunk csak az árvizek okozta károk vagy a Tátrában az orkán okozta károk rendbetételére. Amennyiben az államcsődközelbe jutott Görögország mégiscsak csődöt jelent be, az utólag talán igazolná a szlovák lépés szakmai indokoltságát. Részt vettünk azonban az eurót védő Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) létrehozásában. Ehhez nem kellett konkrét összeggel hozzájárulni, csupán garanciavállalást tenni 4,3 milliárd € összegben 2013-ig. Napvilágot látott a mechanizmus második lépcsője, Állandó Stabilitási Mechanizmus (ÁSM) néven. Ebben Szlovákia garanciavállalása 5,8 milliárd €, amelyből 660 millió €-t át kell utalni a mechanizmusba 2014-től folyamatosan három évig. Szemléltetésképpen, ez az összeg majdnem eléri a védelmi tárca éves kiadásait.
Különböző javaslatok hangzottak el, hogyan kéne kezelni a tetemes összeg kifizetését, a források bebiztosítását. A legmeredekebbnek a pénzügyminiszter utolsó javaslata tűnik, mely szerint fel kell gyorsítani az állami tulajdon magánosítását, a bevételeket pedig kifizetni a fegyelemzetlen országok megsegítésére. Kétségkívül az egyik legolcsóbb megoldásról van szó, azonban nem érthetünk egyet az állami vagyon kiárusításával amiatt, hogy hozadékából más országokat a bajból kisegítsünk. Ezzel indokolnák tán az állami vagyon erőteljesebb magánosítását? A legdrágább megoldás minden bizonnyal hitel felvétele vagy államkötvények kibocsátása lenne az ÁSM-be való átutalás forrásainak bebiztosítására, hiszen itt járulékos költségekkel kell számolni. Bizarr megoldás ez is a javából.
Mindeközben elismerem a közös kötelezettségvállalás szükségességét, mivel Szlovákia az euróövezet tagja. Nem támogatom azonban az ÁSM Brüsszelben elfogadott változatát, mert abban Szlovákia szerepvállalása igen jelentős. A Szlovákiára eső hányad kiszámításánál az illetékesek nem vették kellő mértékben figyelembe az ország gazdasági teljesítőképességét, a viszonylagos életszínvonalat, a bérek és a nyugdíjak átlagos magasságát viszonyítva az euróövezet többi tagországához. Amennyiben módosíthatatlan a mechanizmus azt javaslom, hogy a Brüsszelben Szlovákia számára megítélt 11,4 milliárd eurós EU-pályázati keret egy része legyen erre a célra felhasználva. Az egész keretet egyébként sem sikerül 2013-ig (az N+3 végett 2016-ig) teljes mértékben kimeríteni, a merítés hatékonyságában az EU tagországok rangsorának legvégén kullogunk. Ami fennmarad, abból Brüsszel közvetlenül utalja át a Szlovákiára eső részt az ÁSM-be. Azonban nem az aktuálisan kiszámított 660 millió €-t, hanem a jelentősen lecsökkentett összeget, amelyet Szlovákia gazdasága teljesítőképességének, a bérek és nyugdíjak átlagos értékének az euróövezet többi tagjához viszonyítva számítottak ki.
Közben egyre több hír arról szól, hogy Görögország nem tudta hatékonyan felhsználni a neki juttatott segélyt, nem tudta átalakítani államháztartását, nem tudott kellőképpen takarékoskodni, ezért tán elkerülhetetlen az államcsődje. Ez az eurót védő ESM-re mérne hihetetlen csapást. Amennyiben a Görögországnak juttatott 110 milliárd € kölcsön, netán az Írországnak juttatott 85 milliárd € vagy a Portugáliának megítélt 78 mld. € kölcsön eredménytelenül elsüllyed a feneketlen kútban, az euróövezet tagországai részéről gyengülhet vagy megszűnhet az ÁSM létrehozásának hajlandósága. Jelzésértékű a finnországi parlamenti választás eredménye. Az euroszkeptikus Igazi Finnek Pártjának sikere, előretörése azt sejteti, hogy az EU tagországok polgárai nem fogják sokáig méltányolni a felelőtlenül gazdálkodó szövetséges országok segélyezését. Nem beszélve arról, ha Görögország, Írország és Portugália után negyedikként Spanyolország is felsorakozna a megmentésre váró országok sorába. Nem biztos, hogy ekkora gazdaság megsegítését elviselné az ESM. Az az euróövezet végnapjait jelenthetné vagy jobb esetben a kétsebességes euróövezet létrehozását. Jelzésértékű, hogy Lengyelország elodázta az euró bevezetését és Magyarország alkotmányába foglalta: az ország fizetőeszköze a forint.
A másik oldalon Szlovákia számára az euróövezetben maradás stratégiai fontosságú, hiszen aránylag kicsi, törékeny és rendkívül nyitott gazdasága van. Azért is, mert bár ez ma még nem időszerű de középtávon, hosszabb távon Szlovákia is bajba kerülhet (amennyiben a gazdaság teljesítőképességét meghatározó 6-8 üzemből néhány áthelyezné tevékenységét máshová vagy a mindenkori kormány felelőtlen költekezésbe kezdene). Akkor pedig jól jöhet majd az ÁSM védőhálója. Ráadásul az euró visszaváltása koronára technikailag, gazdasági és pénzügyi megfontolások végett kivitelezhetetlen. Az ország stratégiai érdekei mentén az arany középutat kell meglelni. Az érdekek pedig nemcsak pillanatnyiak, hanem középtávúak és hosszabb távúak vagyis stratégiai fontosságúak. Ezért a közös felelősségvállalásban részt kell venni, azonban abban Szlovákia szerepvállalását az euróövezet további tagjaihoz viszonyítva kell az objektív, valós tényekhez igazítani.
Farkas Iván
(2011.05.27.)
