1989-ben lezajlott a politikai rendszerváltás Közép-Kelet-Európában, s ezzel együtt megkezdődött a gazdasági élet átalakítása is. A KGST felbomlásával megszűnt a volt szocialista országok közötti gazdasági együttműködés, kereskedelem, és vele együtt az államilag biztosított piacok, garantált kifizetések. A rendszer megszűntével torz kapcsolatrendszer és aszimmetrikus kereskedelem alakult ki az újonnan demokratizálódott és a fejlett nyugati országok között, mely során a kereskedelem szinte csak az áruforgalomra korlátozódott. Ezzel egyidejűleg marginalizálódott a volt KGST tagok közötti árucsere. Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország mihamarabb meg akartak szabadulni szocialista múltjuk közös emlékeitől és a fejlett nyugati országokat tömörítő Európai Közösségek teljes jogú tagságát szerették volna elérni. Ezen országokat azonban már akkor is egy egységként kezelte a nyugat, és az együttműködés hiányából arra lehetett következtetni, hogy a régió országai közti kommunikáció, kooperáció nagyon gyenge. A nyugati kapcsolatok szorosabbra fűzésének egyik feltétele lett, hogy a régió országai rendezzék egymás közti kapcsolataikat. Ezt a célt szolgálta az 1992. december 21-én Krakkóban aláírt Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA). A megállapodás fő célkitűzése az országok közötti együttműködés elmélyítése, árucsere fokozatos liberalizálása, szomszédos országokkal való kereskedelmi forgalom fokozatos növelése, pénzügyi stabilitás elérése, EU csatlakozás előmozdítása. Kezdetben a tagok közti kereskedelmi korlátokat bilaterális alapon csökkentették. 2006-ig a CEFTA - más kereskedelmi megállapodásokkal ellentétben – nem rendelkezett intézményi struktúrával.
A megállapodás feladatát megfelelően betöltötte, az egymás közti kereskedelem rohamosan bővült, s joggal nevezhető a térség egyik sikertörténetének is. Segített reorientálni a külkereskedelmi forgalmat (lehet azonban némi hibákat is találni, hisz a szabad-kereskedelmet nem terjesztették ki az agrártermékekre, emellett a vitarendezési mechanizmusok is hiányoztak). Sikerességének egyértelműségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ezredfordulóra a tagjainak száma hétre növekedett, melyek időközben 2004-ben illetve 2007-ben az EU-hoz is csatlakoztak, s ezzel egyidejűleg a CEFTA-ból kiléptek.
2006-ban az akkor még nem tag balkáni országok úgy döntöttek, folytatják-illetve felélesztik a kialakult együttműködést a CEFTA-n belül és így 2007-től már 8 állam vesz részt az együttműködésben. Ezen országok már korábban is több kétoldali szabad-kereskedelmi megállapodást kötöttek egymással a Délkelet Európai Stabilitási Paktum keretén belül. Hatékonyabb együttműködés érdekében már nem bilaterális alapon, hanem közös bizottságokon keresztül igyekeznek stabil és előrelátható szabályokat meghozni, a szellemi termékeket a nemzetközi szabályoknak megfelelően védeni, kereskedelempolitikát, versenyszabályokat, állami támogatásokat egymás között harmonizálni. Időközben több CEFTA projektet is megvalósítottak, melyeket még az OECD és a Világbank is finanszíroz. Ezek közé tartozik például az először 2009-ben Podgoricában megrendezett „CEFTA Hét”, melyre többek között az Európai Bizottság, EBRD, IFC, OECD és a Világbank is küldött szakembereket, előadókat.
Ha alaposabban megvizsgáljuk a megállapodásban résztvevő jelenlegi országokat, sok hasonlóságot vehetünk észre (jelenlegi tagok: Horvátország, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Moldova, Szerbia, Montenegró, Albánia, Koszovó). Területüket és népességüket tekintve kis országok, melyek ásványi nyersanyagokban sem gazdagok (egy-két kivételtől eltekintve). Horvátország kivételével az egy főre jutó jövedelem jócskán az uniós (vagy akár szlovákiai) átlag alatt van. Valamennyi ország magas munkanélküliséggel rendelkezik, pl. Bosznia-Hercegovinában majdnem eléri az 50%-ot. Jelentős problémát okoz a feketegazdaság, korrupció, szervezett bűnözés. Külkereskedelmi mérlegük már régóta deficites. Gondot okoz a makrogazdasági stabilitás helyreállítása, infláció mérséklése. A gazdasági válság ezeket az országokat is súlyosan érintette. Pozitívumként a külföldön dolgozó vendégmunkások átutalásait, illetve a nemzetközi szervezetek segélyeit lehet megemlíteni, melyek egyes országokban a GDP 10%-át is meghaladják. Ezek némiképp tompítják a külkereskedelmi hiányt és biztosítják a devizabevételeket.
Véleményem szerint az együttműködés előmozdítja az országok közötti együttműködést, növeli a jólétet, segíthet az országoknak a strukturális reformok meghozatala során, ha könnyen tanulhatnak egymás hibáiból, előmozdíthatja a vitás kérdések tárgyalásos úton történő rendezését, visszaszoríthatja a határon átnyúló bűnözést, alapot biztosíthat a jogharmonizációra. Külkereskedelem diverzifikálásában is fontos szerepet játszhat, hisz pl. Albániában a tagságot követően megkétszereződött a tagországokkal folytatott kereskedelem (de még így is csak a külkereskedelem alig 10%-a köttetik meg a CEFTA országokkal). Lényegesen segíti az országokat az EU integrációban. E téren jogosan nevezhető az „EU előszobájának”.
Azonban ezen együttműködéstől sem kell „csodákat” várni. A balkáni ellentéteket „kereskedelmi receptekkel” nem lehet megoldani. Erre talán a legjobb példa, hogy Szerbia, Moldova, Bosznia-Hercegovina a független Koszovót nem ismerik el, tehát a koszovói pecséttel ellátott termékeket sem tudják-akarják kezelni.
Jelenleg Horvátország, Macedónia, Montenegró számít hivatalos EU tagjelöltnek. Nem nehéz megjósolni, hogy a jelenleg belső gondokkal küszködő unió számára fontosabb saját problémáinak az orvoslása, csak utána fog készen állni egy újabb bővítésre. Már ezen oknál fogva is célszerű lenne a megállapodás bővítése, elmélyítése.

Bizik Péter
A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem felvidéki hallgatója

(2011.04.26.)